Mészöly Miklós életműsorozata nagyrészt az ő 1995 nyarán összeállított kötet-tervezetei szerint jelent meg eddig. A mostani kötettől kezdve azonban el kell térnünk tőle, különösen a tanulmánygyűjtemények esetében. Sem a mostani, A negyedik út, sem az ennek folytatásának is tekinthető Magyar holmi válogatása valójában nem készült el, Mészöly csak megjelölte, hogy miként képzeli el szerkezetüket. Válogatásának alapja az 1990-ben Szombathelyen megjelent A negyedik út című gyűjtemény – ezt metszi két kötetté az életműkiadás tervezete, megjelölve, hogy a második részt kiegészítené az azóta eltelt évek válogatott publicisztikájával. A negyedik út eredeti kiadása a legmostohább sorsú tanulmánygyűjteménye: megjelenésekor a példányok jó része raktárban maradt s szinte elfelejtődött, alig lehetett lehetett hozzájutni; s csak évekkel Mészöly halála után jutottak el az eredeti kiadás előkerült példányai, új borítóval, új kötésben, de változatlan formában a könyvesboltokba (ezért némiképp félrevezetően második kiadásként). Az írások közül néhányat Mészöly ugyan annyira fontosnak érzett, hogy utolsó válogatásába is fölvette (vagy más, meg nem valósult kötetekbe tervezte fölvenni) őket; mások újraközlésétől viszont eltekintett. […] Kétségtelen, hogy rengeteg továbbgondolásra érdemes ötlet és megfontolás van bennük; mai szemmel olvasva azonban főleg két szempontból tarthatjuk őket fontosnak. Egyrészt immár három évtized távolából valóban a kort jól jellemző dokumentumok – kutatóknak s újabb generációknak. Másrészt azonban mára mintha fölerősödnének azok a szálak, amelyek a szépírói életműhöz kötik őket: mintha a nagy történelmi fikciós novellák (az életműsorozat Pannon töredék című kötetében megjelent írások s a Családáradás című regény) háttéranyagául szolgálnának.
Szerző: Mészöly Miklós
Kiadó: Jelenkor, 2010
388 oldal, keménytáblás, védőborítóval
új állapotban