A párizsi toronyőr

27,00 RON
Szállítási költség nélkül
Készleten: 1
Termékkód - SKU A_p__rizsi_torony__r

Tartalom

Kende Péter 80. születésnapjára

Kende Péter 1927. december 26-án született Budapesten. Gimnazistaként bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, a nyilas hatalomátvétel után illegalitásba vonult. 1945 őszén a budapesti jogi egyetemen kezdett tanulmányokba, ahonnan azonban rövidesen átiratkozott a bölcsészkarra. 1945-46-ban az Utunk és az Ifjúság című lapokat szerkesztette, majd a párizsi Sorbonne-on tanult.

1954 októberében a Szabad Nép párttaggyűlésén támadta a pártvezetés politikáját, ezért alig egy hónap múlva elbocsátották. A forradalom idején a Magyar Szabadság szerkesztője volt, majd bekapcsolódott a Gimes Miklós vezette, illegálisan működő Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom tevékenységébe és az Október Huszonharmadika című ugyancsak illegális lap szerkesztésébe.

1957 januárjában elhagyta az országot, a Sorbonne-on 1964-ben doktorátust szerzett. Közel negyven évig dolgozott társadalomtudósként, elsősorban a szovjet érdekövezet kutatójaként és egyetemi oktatóként.
1959-64 között a brüsszeli Nagy Imre Intézet munkatársa, és a rendszerváltásig a párizsi Irodalmi Újság állandó szerzője volt. 1978-ban megalapította a párizsi Magyar füzeteket, amelynek egy személyben volt kiadója, szerkesztője, szerzője és terjesztője. A rendszerváltás idején egyik alapítója volt az 1956-os Dokumentációs és Kutatóintézetnek. 1993 óta az MTA külső tagja. 1989 óta ismét Magyarországon él, tanít és publikál.

Szerkesztette: Gábor György, Márton László, Vásárhelyi Mária, Volosin Hédi
Kiadó: Pallas, 2007
671 oldal, keménytáblás

Részletek

SKU
A_p__rizsi_torony__r
Kategóriák

Mit mondanak vásárlóink

Megvette vagy olvasta ezt a könyvet?
Vélemény közzététele