ÚJDONSÁG
20%

A pestis éjszakái

Helikon
70,00 RON 88,00 RON
Szállítási költség nélkül
Helikon
Készleten: 1
Készleten

Tartalom

1901 tavaszán pestisjárvány tör ki az Oszmán Birodalom huszonkilencedik tartományában, a Kréta és Ciprus között fekvő Mingeren. A szultán a legjobb orvosait küldi a helyszínre, és megérkezik az uralkodó unokahúga, Pakize szultána is, aki leveleiben hiteles krónikása lesz az eseményeknek. A festői szépségű szigeten – ahol addig látszólag békében éltek egymás mellett muszlimok és keresztények –, a dögvész rég elfeledettnek hitt sérelmeket hoz a felszínre, s ez nemcsak politikai gyilkosságokhoz vezet, de a járvány elleni védekezést is megnehezíti. A végzetes helyzetben Mingert magára hagyják, s miközben vezetői igyekeznek felvenni a küzdelmet a halálos kórral, akaratlanul is olyan történelmi léptékű változások részesei lesznek, amelyek örökre megváltoztatják a sziget sorsát.

A Nobel-díjas Orhan Pamuk legújabb művében – amelyet még a világjárvány megjelenése előtt kezdett írni, és közel hat évig dolgozott rajta – mesterien szövi egybe a történelmi, a politikai és a szerelmi regény műfaját, és olyan kérdésekkel szembesíti az olvasókat, amelyek aktuálisabbak, mint valaha.

Részletek

Kategóriák
Kiadó
Szerző
Orhan Pamuk
Fordító
Nemes Krisztián
Műfaj
regény
Téma
Oszmán Birodalom, Törökország, járvány, török szerző
Kötés
puhakötés
Oldalszám
660
Megjelenés éve
2023
Állapot
új

Mit mondanak vásárlóink

Megvette vagy olvasta ezt a könyvet?
Vélemény közzététele