Bicebóca szívek

„– Várj csak, tulajdonképpen mit mondtál Flachard-nak?

Lehajolok, hogy felvegyem a táskámat meg a többi holmimat. Kicsit megbillenek, de sikerül nagyjából függőleges helyzetben maradnom. Rátámaszkodom Monique-ra. Monique a botom.

– Azt mondtam neki, hogy ezer okból lehet szeretni vagy tisztelni a fogyatékosokat, de csak azért semmiképpen sem, mert fogyatékosok. Lehetünk például viccesek, helyes srácok, konyhaművészek, jó fejek. De lehetünk síkhülyék is. Síkhülyék, mint bárki más. Se jobban, se kevésbé. Szóval megfelelő okból tiszteljen bennünket, igazgató úr. Na, hát ezt mondtam Flachard-nak. Úgy nagy vonalakban.”

Vlad új srác a suliban. Ha ül, csak gyönyörű szemét látja az ember, a szemébe lógó huncut tincsét, elbűvölő mosolyát.

De ha feláll és elindul, a térdei összekoccannak, a mozgása rendezetlen, egyensúlya ingatag: születésétől fogva mozgássérült. A jópofa, érzékeny és szókimondó fiú gyorsan barátokra tesz szert, akik szívvel-lélekkel mellé állnak, hogy megvalósíthassa álmát.

Lou, a szép szőke Lou is ott van közöttük, csakhogy vele kapcsolatban Vlad többre vágyik, mint egyszerű barátságra…

Egy friss hangú, szívmelengető történet szerelemről, barátságról, másságról, elfogadásról, amely bebizonyítja, hogy még ha két lábbal is (alig) áll az ember a földön, attól még elérheti a csillagokat.