ÚJDONSÁG
Tartalom
Levit 1943 decemberében tartóztatja le a fasiszta hadsereg, majd deportálja a monowitzi Táborba Auscwitz mellett, ahol a többi rabbal együtt a Buna-ban a gumigyárban dolgozik. A táborba való megérkezés első percétől kezdve tudják, a többi rabbal együtt, hogy az életük semmilyen értéket nem képvisel a németek számára: kényszermunkára használják a zsidókat és azokat, akiket haszontalannak ítélnek, a gázkamrába küldik. Ez később Levi szabadulását jelenti, mivelhogy addig az elkapott zsidókat azonnal megölték. A tábori élet azonnal pokolinak bizonyul: a raboknak nincs nevük, nincs identitásuk, csak szám az, ami a többiektől megkülönbözteti őket a többi rabtól, melyet a bal karukba tetoválnak. Szépen lassan elvesztik személyiségüket, ahogy megnyomorítja őket a nélkülözés, a verés, az éhség, a szomjúság, a betegségek és a kétségbeesés. Úgy érzik már nem tartoznak az élők közé többé. A koncentrációs- táborban könnyű barátságot kötni, s amely Albertóhoz köti, az a legfontosabb. Amikor Levit a tábor kémiai laboratóriumába hívják, hogy ott dolgozzon, egy új szakasz nyílik meg tábori életében; könnyebb, ami a fizikai megterhelést illeti, de nehezebb, pszichológiai tekintetben, hiszen sokkal több ideje marad gondolkozni és emlékezni, mely elviselhetetlen fájdalommal terheli a jelen, amúgy sem könnyű terhét. Egy teljesen véletlen körülménynek köszönhetően főszereplőnk épp a nővérszobában a betegek között van, amikor a németek értesülnek a szovjetek közeli érkezéséről, és menekülni kezdenek (az „egészségeseket” elköltöztetik, és végülis így is meghal mindenki). A túlélők, az elhagyott táborban tíz borzalmas napot kell, hogy eltöltsenek mire a Vörös Hadsereg megérkezik. Erejük fogytán sokan belehalnak, az erősebbek összefognak, hogy valahogy ellenálljanak, és leküzdjék a hideget, az éhséget és a fertőzés veszélyt. Az elbeszélés stílusa szándékosan kimért, higgadt, mentes minden elragadtatástól, hogy ez a precíz tanúvallomás szilárdan ellenállhasson a kétkedőknek, hogy bizonyítékként szolgáljon, hogy ezek a bűntettek tényleg megtörténtek, megtörténtek a maguk kegyetlen valóságában.
Részletek
Kategóriák
Kiadó
Szerző
Primo Levi
Fordító
Magyarósi Gizella
Műfaj
regény
Téma
20. század, Auschwitz, holokauszt, zsidóság
Kötés
keménytáblás
Oldalszám
491
Megjelenés éve
2025
Állapot
új
Mit mondanak vásárlóink
Megvette vagy olvasta ezt a könyvet?
Vélemény közzététele
