ÚJDONSÁG

Európa

Európa Kiadó
68,00 RON
Szállítási költség nélkül
Európa Kiadó
Készleten: 1
Készleten

Tartalom

„Számomra olybá tűnik, hogy Hamlet jól megtestesítené az Európai Uniót is, amely sok nagy döntésnél jellemzően sokáig tétovázik, majd egyik alternatíva mellett sem dönt” – írja eleven humoráról tanúságot téve, fél évszázad alatt a kontinensen tett utazásaira és ott szerzett tapasztalataira támaszkodva a brit történész, aki az egykori keleti blokk országainak ellenzéki vezetőivel éppúgy személyes barátságot ápolt, mint ahogy a nyugati államfők is kikérték a tanácsait európai ügyeket érintő kérdésekben. A Szólásszabadság szerzője új könyvében – mely megkapó ötvözete a memoárnak, a riportnak és a társadalomkritikának – személyes találkozások, beszélgetések, anekdoták felelevenítésével a 20. század második felének és a 21. század elejének Európáját járja be keresztül-kasul. Ott lehetünk a normandiai partraszálláskor, a ’68-as francia diáktüntetések forgatagában, a lengyel Szolidaritás megalakulásakor a gdański Lenin Hajógyárban, ’89-ben a budapesti Hősök terén, a marokkói határzárnál a menekültválság idején, valamint napjaink ukrán frontvonalain.
S bár az „egész, szabad és békés” Európa eszméje mostanság megingani látszik, közös otthonunk újbóli felépítése még korántsem veszett ügy. Ennek igazolásául szolgál e könyv.

Részletek

Kategóriák
Szerző
Timothy Garton Ash
Fordító
Pék Zoltán
Műfaj
esszé
Téma
21. század, Európa, brit szerző
Kötés
puhakötés
Oldalszám
553
Megjelenés éve
2024
Állapot
új

Mit mondanak vásárlóink

Megvette vagy olvasta ezt a könyvet?
Vélemény közzététele