Harmonia caelestis

Tartalom

„... édesapám, e marcona, barokk főúr, kinek gyakran állt módjában és kötelességében pillantását Lipót császárra emelheti, pillantását Lipót császárra emelte, arcára komolyságot vett, bár csillogó, hunyorgó szeme, mint mindig, elárulta, s mondotta: kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásba.”

Mintha varázsütésre (fotocella), hangtalanul kinyílik előttünk a mesterien megmunkált kovácsoltvas kapu (1. sz. műremek), s végiglépdelhetünk egy elhagyott, ismerősnek tűnő allén. Az utat porcukorhó borítja (sóőrlemény?), minden léptünk látszik, feltéve, ha van bátorságunk visszapillantani. (Valakik majd kővé dermednek. Mi?)
Súlyos döndülés, a kaput becsukták. (Haydn?)
Megérkeztünk – hová is? Melyik századba? A huszadikból a huszadikba? (Többek közt.)
Vallomásokat olvashatunk az Esterházyakról, a nem-Esterházyakról, vallomásokat Magyarországról, történeteket történelmünkről (fehér foltok: porcukor, porsó, por, hamu, isa).
Sorstörmelékek, sorsőrlemények, mi.
Most lett vége a huszadik századnak. – Körmendy Zsuzsanna