Tartalom
Grecsó Krisztián családregényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő – egy harmincas éveinek közepén járó férfi – aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben minden talányt földerít, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a hosszú évek magányos várakozásaiban egyre inkább ő a főszereplő. Hiszen nem csak a mozdulatait, a haja színét, a testalkatát kapta a családtól, de ha jól figyel – a jövőjét is. Az addig széttartó életpályák a ma Budapestjén találkoznak.
A Mellettem elférsz először 2011-ben jelent meg, és megkapta az év legjobb könyvének járó Aegon Művészeti Díjat. Azóta tucatnyi új kiadást ért meg, harmincezer példányban kelt el, az elmúlt évek egyik legolvasottabb könyve Magyarországon.

Részletek
Kategóriák
Kiadó
Szerző
Grecsó Krisztián
Műfaj
regény
Téma
20. század, 21. század, Budapest, Magyarország, család, családregény, férfi főszereplő, magyar szerző
Kötés
keménytáblás
Oldalszám
319
Megjelenés éve
2025
Állapot
új
Mit mondanak vásárlóink
Megvette vagy olvasta ezt a könyvet?
Vélemény közzététele