ÚJDONSÁG

Napfénykor

Jaffa
55,00 RON
Szállítási költség nélkül
Jaffa
Készleten: 1
Készleten

Tartalom

2013 és 2017 között Linda Boström Knausgårdot időszakosan pszichiátriai osztályon kezelték, ahol elektrokonvulzív terápiát alkalmaztak rajta a gyerekkora óta egyre súlyosbodó depressziójának „gyógymódjaként". A „gyárban" a kezelések előrehaladtával azonban a valódi lelki és testi gyógyulás helyett fokozatosan kezdtek eltűnni még az emlékei is, ennek ellensúlyozásaként végül az írásba kapaszkodott. De vajon mit ér egy író az emlékei nélkül? És mi az, amit meg tud őrizni a múltjából a jövője érdekében?

A Napfénykór lapjain végigkísérhetjük ezeket a súlyos éveket, beláthatunk a pszichiátriai osztály működésébe, a bentlakók és az ápolók mindennapi életébe. És közben újabb részleteket tudhatunk meg az alkotó magánéletéből, a gyermekkor mellett a hirtelen világszerte ismert íróvá vált férjjel való házasság és válás, valamint a mentális betegséggel való hosszú küzdelem pillanataiból. A regény szomorú és dühös, mégis mélyreható kísérlet a múltba való kapaszkodásra, a történet megteremtésére, az értelemadásra, valamint a családhoz, a barátokhoz, és az önmagunkhoz való ragaszkodás életben tartására.


Linda Boström Knausgård (1972) svéd író és költő. Első művével, A Helios-katasztrófa című kisregénnyel elnyerte a svéd író- és költőnő, Mare Kandre emlékére alapított díjat. Magyarul elsőként az Isten hozott Amerikában című műve jelent meg, amelyet hazájában a legrangosabb irodalmi díjra, az August-díjra jelöltek, majd később számos nyelvre lefordítottak. A szerző saját tapasztalatain alapuló Napfénykór egyszerre lesújtó látlelet egy jóléti államban abszurd módon fenntartott és alkalmazott kezelésről, és újfent megmutatja, a szerző miért az egyik legkivételesebb író a kortárs skandináv irodalomban.

Részletek

Kategóriák
Kiadó
Szerző
Linda Boström Knausgård
Fordító
Papolczy Péter
Műfaj
memoár, regény
Téma
depresszió, női főszereplő, pszichés betegség, svéd szerző, önéletrajz
Kötés
puhakötés
Oldalszám
206
Megjelenés éve
2025
Állapot
új

Mit mondanak vásárlóink

Megvette vagy olvasta ezt a könyvet?
Vélemény közzététele