Nero, a véres költő

40,00 RON
Szállítási költség nélkül
Termékkód - SKU Nero__a_v__res_k__lt__
A könyv átmenetileg nem elérhető boltunkban.

Tartalom

Nero - az európai ember tudatában a történelem egyik leggonoszabb uralkodójaként élő római császár Kosztolányi Dezső kilencven éve, 1921-ben megjelent első regényének főszereplője. Az író azonban a történeti hagyomány ismeretében azt igyekszik benne megtalálni és megragadni, ami művészi és emberi gyarlóságának kulcsa, hogy alakján és sorsán keresztül az embert és a művészt a modern korban is kínzó kérdésekre keressen válaszokat. Korát és terét tekintve ez a mű távol esik ugyan a későbbi regényekben ábrázolt helytől és időtől, a XX. század elejének Magyarországától, mégis egyszerre feszeget benne Kosztolányi húsba vágóan személyes és riasztóan modern társadalmi problémákat. Vall életről és halálról, költészetről, művészetről és politikáról, hűségről és árulásról, tartásról és alakoskodásról. E sokrétű és költőien megírt, ugyanakkor népszerű regény kritikai kiadásának célja, hogy közelebbről láthassuk és vizsgálhassuk az alkotó Kosztolányit, hogy jobban megértsük a Nero, a véres költő üzenetét. Ebben segít a kézirat és a szerzői jegyzetek közreadása mellett a keletkezés és a befogadás történetének bemutatása s a bőséges tárgyi magyarázat.

 

Szerző: Kosztolányi Dezső
Kiadó: Kalligram, 2011
Sorozat: Kosztolányi Dezső Összes Művei, kritikai kiadás
1263 oldal, keménytáblás, védőborítóval
új állapotban


Részletek

SKU
Nero__a_v__res_k__lt__
Kategóriák

Mit mondanak vásárlóink

Megvette vagy olvasta ezt a könyvet?
Vélemény közzététele