ÚJDONSÁG
Tartalom
A Vitéz János Gimnázium udvarán álló ősöreg fa gyökerei közt a múltba vezető alagutak kanyarognak. Egyre több gyerek szeretné megnézni, milyen is egy másik korszak – ki a családját keresi, ki történelmi tények után kutat, más meg csak sodródik. Főhőseink most 1914-be, a magyar filmgyártás hajnalára mennek vissza, előbb Budapestre, majd Kolozsvárra, hogy megnézzék, Kertész Mihály tényleg azonos-e az Oscar-díjas Michael Curtizel, akiről házi dolgozatot kell írniuk. Mire azonban elmerülnek a korabeli filmsztárok és színházi estek világában, és Fejó megtanul filmezni, Karolának pedig komoly udvarlója akad, kitör az első világháború. Ekkor döbbennek rá arra, hogy a felszín alatt nagyon erős társadalmi és nemzetiségi feszültségek forrnak, a nagyhatalmi játszmák pedig pillanatokon belül a trianoni határokhoz fognak vezetni.
Az Abszolút Töri sorozatba olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesen, abszolút színvonalasan, abszolút mai nyelven szólnak a magyar történelem fontos pillanatairól és korszakairól. A szereplők útra kelnek az időben, és az olvasó egy fordulatos kalandregényt végigizgulva, szinte észrevétlenül kerül közelebb az adott kor szelleméhez, fontos alakjaihoz. Utazzunk bármilyen messze is a múltba, egy biztos: ezeket a könyveket abszolút jó olvasni!

Részletek
Kategóriák
Kiadó
Szerző
Zágoni Balázs
Műfaj
ifjúsági irodalom
Téma
Budapest, Erdély, Magyarország, Románia, barátság, filmművészet, háború, időutazás, kaland, magyar szerző, színész
Kötés
puhakötés
Oldalszám
409
Megjelenés éve
2026
Sorozat
Abszolút Töri
Korosztály
10 éves kortól
Állapot
új
Mit mondanak vásárlóink
Megvette vagy olvasta ezt a könyvet?
Vélemény közzététele