Vita nuova

15,00 RON
Szállítási költség nélkül
Készleten: 1
Termékkód - SKU Vita_nuova

Tartalom

 

A Vita nuova a Házimurik folytatása. Annak az új önéletrajzi trilógiának a második kötete, amelyben Hrabal feleségének szavaival mondja el közös életük történetét. E középső résznek látszatra alig van cselekménye: az itt szereplő – 1955-től 1962-ig tartó – időszakban a történelem legfeljebb egy-egy utalás erejéig van jelen.
Az egymás után sorjázó képekben feltűnnek ugyan a Hrabal korábbi műveiből már ismert különc figurák – Vladimír, Hant'a, a festő Smejkal –, de nekik is legfeljebb hangulati jelentőségük van.
A mű szempontjából sokkal fontosabb a belső világ ábrázolása. A Vita nuová-ban ugyanis Hrabal valóban a legintimebb dolgairól vall. Arról, hogy miként válik éppen ezekben az években igazi íróvá; hogyan küzd meg – elsősorban önmagával, a saját kishitűségével, szorongásaival – az áhított írói címért; hogyan lesz „ász”, „az írás világbajnoka”.
Hrabal ebben a periódusban még teljesen „a maga ura”: nincsenek cenzorai, de olvasói sem. Önmaga előtt kell hát számot adnia minden belső rezdülésről, s a mélybe szállás e dantei útját olyan ritka őszinteséggel, akkora erkölcsi erővel és annyi lélektani hitellel érzékelteti, hogy könyve valóságos ön-eposszá nő.

Szerző: Bohumil Hrabal
Fordító: Körtvélyessy Klára
Kiadó: Európa, 1999
285 oldal, keménytáblás papírborítóval

Részletek

SKU
Vita_nuova
Kategóriák

Mit mondanak vásárlóink

Megvette vagy olvasta ezt a könyvet?
Vélemény közzététele