Tartalom
Talán az olvasóval is előfordul olykor, hogy lekopogja a jó szerencséjét – persze csakis alulról és fafelületen –, esetleg rossz érzéssel tölti el, ha a tizenharmadika péntekre esik, vagy ha egy fekete macska átmegy előtte az úton. Annak ellenére, hogy világunkat állítólag a tudomány uralja, a babonás hiedelmek – úgy a hagyományosak, mint az újabbak – meglepően tartósnak bizonyulnak. Honnan származnak a babonák, és miért élnek velünk még ma is? Stuart Vyse amerikai pszichológusprofesszor kötete a babona természetét igyekszik feltárni, miközben végigköveti a babonaság izgalmas történetét az ókortól napjainkig.
Két évezreden át a babonaság vádja leginkább az idegen vallásokkal és a tévesnek ítélt vallási gyakorlatokkal szemben fogalmazódott meg, és elsődleges célja a csoportok elkülönítése, valamint a vallási vagy világi hatalmi pozíció érvényesítése volt. A felvilágosodás után a babonának minősítés továbbra is különböző csoportok meghatározására szolgált, de a választóvonal immár az észszerűség és az észszerűtlenség között húzódott. A modern világ tudományon alapuló technológiai fejlődése ellenére a babonás hiedelmek és viselkedésmódok továbbra is széles körben elterjedtek. Miközben a szerző áttekintést ad a legismertebb babonás hiedelmek eredetéről és azok fennmaradásának pszichológiai okairól, arra is kitér, hogy miként alakulhat a babona mint szemléletmód jövőbeli sorsa.

Részletek
Kategóriák
Kiadó
Szerző
Stuart Vyse
Fordító
Makovecz Benjamin
Téma
babona, pszichológia
Kötés
puhakötés
Oldalszám
151
Megjelenés éve
2026
Állapot
új
Mit mondanak vásárlóink
Megvette vagy olvasta ezt a könyvet?
Vélemény közzététele