
Szabadon élni
Heller Ágnes (1929–2019)
Amikor idén megkésve és emiatt némi lelkiismeret-furdalással köszöntöttem őt kilencvenedik születésnapja alkalmából, Heller Ágnes a sértettség legkisebb jele nélkül azt írta: „A jókívánságok nem késhetnek el.” A halálhírek azonban mindig túl korán jönnek. Heller Ágnest az utolsó pillanatig a szikrázó elevenség jellemezte. Szellemének rugói egyszerűen nem tudtak elfáradni. Visszatekintve úgy vélhetjük, mindig is tudtuk: hozzá csak a hirtelen halál illik.
És most itt a hír, hogy múlt pénteken, nyaralás közben beúszott a Balatonba – és nem tért vissza. Heller Ágnes idegenkedett volna attól, hogy egy ilyen hírt romantikus színben tüntessünk fel; én azonban könnyen el tudom képzelni, ha szabad ezzel a gondolattal vigasztalni magam, hogy ő a halál véletlenszerű érkezését kívánta.
Összeállította: Kőrössi P. József
Kiadó: Noran Libro, 2019
227 oldal, keménytáblás, védőborítóval
új állapotban