A késdobáló
Töredékek vígeposzból
A Késdobáló című regény – a Promenád negyedik története – egy álomképből született: 1985. március 19-én két vörös orrú, fehér-piros ruhás csörgősipkás bohóc tűnt fel álmomban. A helyszín ismerős volt és nyugatlanító, a brassói állomás peronja, ahol én is annyit várakoztam és annyiszor…
A bohócok ezen a peronon, álmomban, látszólag elveszetten toporogtak, a megszokott zsivaly és csődület, nem esküszöm erre meg, de mintha mégiscsak zavarta volna őket, az éles, vetkőztető márciusi verőfény – álmomban is március volt! hát nem figyelemreméltó? – mintegy megadta az atmoszféráját is a képnek. S az élességét.
És valami balkáni mélabút is intonált.
Ezek után könnyű volt a dolgom, csupán a bohócok életrajzát kellett kitalálni és elhelyezni valahogyan az önmagát feljesztő széttört családregényben. Mindenesetre pillanatnyi bizonytalanság nélkül írtam, az alvajáró biztonságával, mint aki egy sivatagban is előre megy, mert tudja, hogy az a sokat vitatott irány merre van!
Utána 1987 nyarán – a regény szerencsés befejeződése után – még egyszer álmodtam a két bohóccal. Z. akkor fenyegetően lóbálta meg levett murokorrát és fityiszt mutatott nekem, P. pedig meglehetősen férfiatlanul könnyekkel sírt, de nem tudta elárulni, miért, vagy én nem hallottam volna álmomban tisztán a szavait? Aztán egyszer csak felemelkedtem közülük – egy mezőn állingáltunk, félrecsapott kalapú madárijesztők között – és elrepültem. Sárkánnyal repültem a szülőföld felett s arra gondoltam, mégiscsak jó tudni, hogy voltak cirkuszok. Hogy voltak cirkuszaink is az általános, nagy, mindent átfogó, több ezer éves, mioritikus Cirkuszban.
Nohát meséljünk!
Szerző: Bogdán László
Kiadó: Kriterion, 1991
310 oldal, puhafedeles
jó állapotban


