Tel.: 0729 823 200

„Mert a könyvek világa hatalmas, nagy világ, boldog azilum, üdülés és menedékhely a mindennapok világa elől!” - Herbert George Wells

CarpeLibrum.ro - online erdélyi magyar könyvtér - webshop
A lakoma / Szókratész védőbeszéde

A lakoma / Szókratész védőbeszéde

RON 27.00
1 Raktáron

A kötet Platón két leghíresebb dialógusát tartalmazza. A lakoma szereplői Erósznak, a szerelem istenének mérhetetlen hatalmát igyekeznek bemutatni, ki-ki a maga módján. A Szókratész védőbeszéde azt a Kr. e. 399-ben lezajlott „koncepciós pert” idézi fel, amelynek végén Platón mesterét halálra ítélték.


„Az emberi nemek száma három volt, nem kettő, mint most, férfi és nő, hanem volt még egy harmadik is, amely egyesítette magában a kettőt, ennek csak a neve maradt ránk, ő maga eltűnt.”

„Úgy találtam, hogy ugyanaz a hibájuk a jó kézmíveseknek is, ami a költőknek: mindegyik, aki a maga mesterségét jól végezte, azt képzelte, hogy minden más dologban is ő a legbölcsebb...”

„Tanítója soha senkinek nem voltam: de ha valaki meg akarta hallgatni, mit beszélek, és hogyan végzem hivatásomat, akár fiatal volt, akár öreg, ezt senkitől sem sajnáltam.”

„Ha azt hiszitek, hogy egyesek megölésével valakit is meggátoltok abban, hogy helytelen éltetekért korholjon titeket, nem jól gondolkoztok.”

„Úgy gondolkodtam, hogy inkább a törvény és igazság oldalán várom be a veszélyt, semhogy csak azért, mert a börtöntől vagy a haláltól félek, veletek tartsak, mikor jogtalanságot akartok elkövetni.”

 

Szerző: Platón
Fordító: Telegdi Zsigmond, Devecseri Gábor
Kiadó: Trubadúr, 2024
Sorozat: Trubadúr Zsebkönyvek 66.
137 oldal, puhafedeles
új állapotban

© CarpeLibrum | 2019 – 2024
Tel.: 0729 823 200

fb icon carpelibrum

 

 

Webfejlesztés: Digital Studio

 

Az űrlap kitöltésével Ön elfogadja a weboldal adatvédelmi irányelveit és a benyújtott információk tárolását!

Feliratkozás

anpc sal1 1
anpc sol
A carpelibum.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.