Tel.: 0729 823 200

„Mert a könyvek világa hatalmas, nagy világ, boldog azilum, üdülés és menedékhely a mindennapok világa elől!” - Herbert George Wells

CarpeLibrum.ro - online erdélyi magyar könyvtér - webshop
Az örök visszatérés mítosza

Az örök visszatérés mítosza

RON 33.00
1 Raktáron

 avagy a mindenség és a történelem

 

 

„S e szabadság forrása, biztosítéka és támasza: maga az Isten. Minden más modern szabadságfelfogás, akármilyen elégedettséggel tölti is el birtokosát, képtelen a történelmet igazolni. S ez a képtelenség, legalábbis annak szemében, aki önmagával szemben őszinte, maga a történelem rémülete.”

 

Az archaikus ember – akit a modern szemlélet sokszor a „primitív” jelzővel illet – életét átszövi az az alapelv, hogy minden cselekedet egy égi mintának, archetípusnak megfelelő, korábban már megvalósult, istenek, hősök vagy az ősök által végrehajtott tett rituális megismétlése. Amelyik cselekedet nem ilyen, az ontológiai szempontból nem is létezik – így a profán tettek sem léteznek, ahogy a kronologikus történelem sem, csakis a szakrális, mely a mítoszokban őrződik meg.
Ezzel szemben a modern, magát szabadnak tartó, de a történelem rémületébe zuhant ember hiába fegyverezik föl historizmussal, egzisztencializmussal, netán marxizmussal, vigasztalanul áll a sorscsapásokkal és szenvedésekkel szemben – mindaddig, amíg egy „szabadságfilozófia”, az Isten létébe vetett hit mint a legmagasabb fokú teremtő szabadság meg nem menti, és ki nem emeli a történelmi lét fogságából.
Mircea Eliade (1907–1986), a világhírű vallástörténész jelen könyvhöz írt előszavában a következőkkel ajánlja művét az olvasóknak: „ezt a könyvemet tekintem a legjelentősebbnek; s ha azt kérdezné valaki, milyen sorrendben érdemes könyveimet olvasni, azt tanácsolnám, ezzel kezdje”.

 

Szerző: Mircea Eliade
Fordító: Pásztor Péter
Kiadó: Helikon, 2023
Sorozat: Helikon Zsebkönyvek 132.
198 oldal, puhafedeles
új állapotban

© CarpeLibrum | 2019 – 2024
Tel.: 0729 823 200

fb icon carpelibrum

 

 

Webfejlesztés: Digital Studio

 

Az űrlap kitöltésével Ön elfogadja a weboldal adatvédelmi irányelveit és a benyújtott információk tárolását!

Feliratkozás

anpc sal1 1
anpc sol
A carpelibum.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.