Tizenegyedik regény, tizennyolcadik könyv

Mit tegyen egy középkorú adóiroda-vezető, ha szürke életét már unni is fárasztó? Ha minden emberi kapcsolata tökéletesen kiüresedett? Hősünk, Bjørn Hansen hajmeresztő lépésre szánja el magát, és szinte hihetetlen eltökéltséggel végre is hajtja az egész életét felforgató illegális vállalkozást.
A Tizenegyedik regény, tizennyolcadik könyv címet viselő mű Solstad egyik legfontosabb regénye. Gyakorlatilag az összes őt foglalkoztató témát felöleli, és kiváló példája annak, hogy a szerző mennyire elegáns és kifinomult stílusban ír, ugyanakkor a szöveget áthatja az irónia is. Az elidegenedésről, a kiüresedésről és a középszerűségről szóló egzisztenciális regényként lehet rá tekinteni, Solstad súlyos mondatai kegyetlenül, guillotine-ként hullanak alá.

„Bjørn zátonyra futott, de Turid nem volt hajlandó vele együtt elsüllyedni. Inkább riszálta a fenekét, és a közönség egy pillanatra megfeledkezett erről a lapos előadásról, és készségesen hagyta, hogy Turid Lammers elcsábítsa. Turid kisajátította a jelenetet. Bjørn Hansen szilárdan haladt tovább az úton tervének végzete felé, miközben Turid minden báját bevetette. Ott állt, a reflektorok irgalmas fényében, arcán vastag réteg sminkkel, és felvillanyozta, hogy magával ragadta a közönséget, egész teste remegett, Bjørn Hansen, aki nagyon közel állt hozzá, egyértelműen látta rajta. Turid mindent elárult. Az egész előadás eszméjét, és Bjørnt is, hogy mentse, ami menthető. Ez szembement mindazzal, amiben előzőleg megegyeztek, és Bjørn Hansennek meg kellett volna döbbennie, hogy így hátba döfték. De nem tette. Csak megkönnyebbülést érzett.” (Részlet a regényből)