Tel.: 0729 823 200

„Mert a könyvek világa hatalmas, nagy világ, boldog azilum, üdülés és menedékhely a mindennapok világa elől!” - Herbert George Wells

CarpeLibrum.ro - online erdélyi magyar könyvtér - webshop
Táskarádió

Táskarádió

RON 39.00
1 Raktáron

 

50 év, ötven magyar sláger

 

Az 1960 és 2010 közötti slágerek közül válogatni csak szubjektív módon lehet. Az első évtizedekből amiatt, hogy nem voltak slágerlisták, az utóbbi évtizedekből amiatt, hogy voltak. De egy év slágerét kijelölni semmiképpen sem könnyű.
A vizsgált korszak elején a rádió, a hanglemezgyár, a televízió, a kottakiadás, a szórakoztató intézmények mindent megtettek a slágergyártás érdekében, aztán a slágerek iránti érdeklődés is differenciálódott, a hanghordozók terén „forradalmi” változások történtek, a slágerek közkincsből,,magántulajdonná" váltak, a zenén kívüli eszközök jelentősége megnőtt. Az is bizonyos, hogy az első évtizedek slágerei sokkal szélesebb körben terjedtek, és a slágerrajongók köre és életkora az idő múlásával egyre jobban differenciálódott. Mindezt élvezetesen és szubjektív módon tárgyalja a Táskarádió főcímű könyv, amely a legutóbbi ötven év jellegzetes dalaiból mutat be évenként egy-egy slágert: leírja a keletkezés körülményeit, ismerteti szerzőit, előadóit, tartalmát, jellegzetességeit és érdekességeit, igyekszik meghatározni értékeit. A hangulatfestő gazdag illusztrációs anyag vizuálisan is közelebb hozza az olvasóhoz a témát. A magyar slágerek sorsának alakulása a magyar közélet és szórakoztatás háttértörténete. Poós Zoltán a maga négy évtizedéből tekint az öt évtizedre - az eredetiséget, a mindenkori hatást keresve. Az egyénien érdekes összefoglalás egy (pancsoló) kislány nagy slágerével kezdődik és egy (színésznő) nagylány sikeres dalával fejeződik be.

 

Szerző: Poós Zoltán
Kiadó: Rózsavölgyi és Társa, 2010
288 oldal, keménytáblás
új állapotban
19,5x21,5cm

© CarpeLibrum | 2019 – 2024
Tel.: 0729 823 200

fb icon carpelibrum

 

 

Webfejlesztés: Digital Studio

 

Az űrlap kitöltésével Ön elfogadja a weboldal adatvédelmi irányelveit és a benyújtott információk tárolását!

Feliratkozás

anpc sal1 1
anpc sol
A carpelibum.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.