Tel.: 0729 823 200

„Mert a könyvek világa hatalmas, nagy világ, boldog azilum, üdülés és menedékhely a mindennapok világa elől!” - Herbert George Wells

CarpeLibrum.ro - online erdélyi magyar könyvtér - webshop
Világvége II. – Csonkamagyar patológiák

Világvége II. – Csonkamagyar patológiák

RON 48.00
1 Raktáron

Kötetünk, Tamás Gáspár Miklós életműkiadásának második darabja, a szerző 2010–2019 között írt, főként magyarországi politikai, kulturális, gazdasági jelenségeket vizsgáló szövegeiből válogat. A jelen krónikájaként olvasható írások a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hatalomra jutását és megszilárdítását, kisebbségellenes alkotmánymódosításait, ortodox és unortodox jegyeket egyaránt hordozó gazdaságpolitikáját, az általa foganatosított perverz újraelosztást, a propagandisztikus médiaapparátus kiépítését tárgyalják, részletesen bemutatva az illiberalizmus sajátosan magyar hagyományát, egyben kortárs jelentését a posztfasizmus globális állapotában. Amellett, hogy a a szerző fokozatosan kidolgozza a NER nem liberális, azaz nem kizárólag a jogvédelemre koncentráló (de azt sem elhanyagoló), kritikai értelmezését, számos konkrét javaslatot tesz arra, hogyan lehetne a jelenlegi termelési rendszer fenntartása mellett is valódi(bb) demokratikus intézményrendszert teremteni Magyarországon – olyat, amelyben mindenki szava és közreműködése egyformán számítana a politikai közösségalkotásban –, ugyanakkor megmutatják az eredeti kommunista eszme (a magántulajdon, a bérmunka és az osztálytársadalom eltörlése) aktuális relevanciáját is.

„A hanyatlás és az átéléséből fakadó nihilizmus nem tesz lehetővé egyebet, mint – ellenállás helyett – a tehetetlen gyűlölködést. Az undor a dekadenciában mazochista élvezetté változik. A magyarországi kormányrendszer pedig újabb és újabb indokot szolgáltat az undorra, újabb és újabb bizonyítékot minden erkölcsi indítékú társadalmi küzdelem hiábavalóságára, az általa elrendezett élet pedig a maga igazságtalanságával és példátlan ízléstelenségével elkeserít minden érzékenyebb lelket s jóravaló kedélyt. Evvel örökíti át önmagát.
Nehéz elgondolni, hogy ez még tovább romolhat, pedig tovább fog romlani.
Egész Európa – a többit most hagyjuk – rettentő állapotban van, de Magyarország végromlása összeszorítja patrióta szívünket. (Patriotizmuson nem sovinizmust értve, hanem a hazánk sorsa iránti szenvedelmes és bensőséges érdeklődést.) Az Orbán-rezsim kialakulása és megszilárdulása történelmi tragédia. Nagyon sokan támogatják, de hiszen enélkül ez a sorsforduló nem is lenne tragikus.
Társadalmunk kedvetlenül és passzívan (egy jelentős kisebbség meg lelkes egyetértéssel) rendeli alá magát ennek az undok és kaotikus uralomnak (...), amely a középosztálynak létbizonytalanságot és keserűséget, a magyar szegényeknek pusztulást hoz. Minél tovább tart, annál rosszabb mindenkinek. S ha fölbomlik mégis, újabb zűrzavarok és nagy bajok elébe nézünk.”

 

Szerző: Tamás Gáspár Miklós
Kiadó: Pesti Kalligram, 2023
500 oldal, füles, puhafedeles
új állapotban

© CarpeLibrum | 2019 – 2024
Tel.: 0729 823 200

fb icon carpelibrum

 

 

Webfejlesztés: Digital Studio

 

Az űrlap kitöltésével Ön elfogadja a weboldal adatvédelmi irányelveit és a benyújtott információk tárolását!

Feliratkozás

anpc sal1 1
anpc sol
A carpelibum.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.